Számlabarát kft.

Ha adótartozás miatt végrehajtás alá veszi a gépjárművet a NAV

Az adózók gyakran fordulnak olyan kérelemmel az adóhatósághoz, hogy a lefoglalt gépjárművük tekintetében méltányosságból korlátozza a végrehajtást a hivatal, vagy legalább a forgalomból történő kivonást mellőzze.
Mivel a gépjárművekre folytatott végrehajtásnak szerves része, hogy az okmányiroda a végrehajtó megkeresésére a forgalomból kivonja a gépjárművet, lehetnek olyan esetek, amikor a végrehajtó által figyelembe vett kedvezmények vagy mentességek nem segítenek az adós helyzetén. Gyakran előfordul az is, hogy az adósok olyan körülményekre hivatkozva kérik a gépjármű forgalomból történő kivonásának mellőzését, amely a törvényben szabályozott esetkörön kívül esik. Ilyen pl. az, amikor arra hivatkoznak, hogy beteg családtagjuk rendszeres szállításához szükséges a gépjármű. Ezt méltányolni nincs lehetősége a végrehajtónak.
Míg a vállalkozók részére biztosított kedvezményeket az adóvégrehajtó hivatalból figyelembe tudja venni, a természetes személyeket megillető kedvezményekről alapesetben nem áll rendelkezésére információ, ezért elengedhetetlen, hogy az adósok éljenek rendeltetésszerűen eljárási jogosultságaikkal. Számos esetben az adózók csak azután nyújtanak be fizetési kedvezményi kérelmet, miután az okmányiroda a lefoglalt járművet már jogerősen kivonta a forgalomból. Ebben az esetben a gépjármű forgalomba visszahelyezésének egyetlen útja a tartozás teljes rendezése.
Az adóvégrehajtáskor foganatosított gépjárműfoglalás során az adóvégrehajtó megkeresi az okmányirodát a gépjármű forgalomból kivonása céljából. Az okmányiroda a törvényi feltételek esetén mérlegelés nélkül eleget tesz a megkeresésnek. E főszabály alól lehetnek kivételek, amikor a gépjármű forgalomból történő kivonása a foglalás időpontjához képest csak később történik meg. Ilyen eset, ha a lefoglalt gépjármű a természetes személy, adós foglalkozásának gyakorlásához nélkülözhetetlennek minősül – ebben az esetben az adós a gépjárművet az értékesítésig használhatja, illetve egyéni és társas vállalkozások üzemi célú gépjárművei esetén, amikor a foglalástól hat hónapig nem kerülhet sor a forgalomból kivonásra.
Nem mindegy tehát, hogy a gépjármű lefoglalásáról való tudomásszerzéstől mennyi időn belül nyújt be fizetés könnyítési kérelmet az adózó az adóhatóságnál. Ha tud igazolni olyan mentességi körülményt, amely alapján fel kell oldani a gépjárművet, vagy jogerős fizetési kedvezményben részesül a forgalomból kivonás megtörténte előtt, nem fog jogi akadállyal szembesülni a gépjármű használatában.

Vissza a cikkek főlapjára Vissza a kezdőlapra

ADATVÉDELMI NYILATKOZAT

A SzámlaBarát kft. az oldalainak látogatóitól, szerződött ügyfeleitől, partnereitől kapott adatokat bizalmasan kezeli. Azokat soha, semmilyen célból nem adjuk át és nem osztjuk meg harmadik féllel és/vagy szervezettel. Cégünk az egyéb, normál munkamenettel összefüggésben kapott elektronikus és papír alapú dokumentumokat csak a feldolgozás idején használja, a feldolgozást követően visszajuttatjuk azokat tulajdonosuknak. Ezzel összefüggésben tehát, iratőrzési tevékenységet nem folytatunk. Számítógépes rendszereink a megfelelő védelemmel ellátottak és folyamatosan frissítésre kerülnek, ezért képesek vagyunk garantálni a szükséges adatbiztonságot. A fent felvázolt irányelvektől csak abban az esetben térünk el, amennyiben arra feljogosított hatósági megkeresés történik. Amennyiben bármilyen további kérdése lenne cégünk adatvédelmi irányelveivel kapcsolatban, kérjük keressen meg bennünket email-ben, apgabor@szamlabarat.hu címen.

kapcsolat

Pénzügy és számvitel

 Pakocs-Turánszky Zsanett

Email: ptzsanett@szamlabarat.hu

Telefon: 0620-371-71-40

Informatika

Pakocs Gábor

Email: pgabor@szamlabarat.hu

Telefon: 0620-949-26-67

SzámlaBarát a Skype-on:

szamlabarat.p.g

My status

HIVATALOS CÉGADATOK

Nyilvántartó bíróság neve: Pest Megyei Bíróság mint Cégbíróság

Rövid cégnév: Számlabarát Kft

Hosszú cégnév: Számlabarát Pénzügyi, Számviteli és Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság

Székhely: 2230 Gyömrő, Akácfasor u. 20.

Cégjegyzékszám: 13-09-136094

Pénzügyminisztériumi nyilvántartási szám: 179936

Pénzügyi-számviteli Ügyvezető: Pakocs-Turánszky Zsanett

Informatikai Ügyvezető: Pakocs Gábor